Nyírbátor – 2018. március 12.

A Halmozottan Sérültek Országos Érdekvédelmi Szövetsége 2018. március 12.-én konferenciát szervezett együttműködve a FAGYÖNGY Gyógypedagógiai központtal, melyre meghívta tagszervezeteit, és a helyi érdeklődőket.
A rendezvény főbb témái a szociális ellátó rendszert érintő aktuális változások, a fogyatékos ügyhöz kapcsolódó legfontosabb információk voltak, úgy, mint a kiváltási folyamat, az Országos Fogyatékosügyi Tanács (OFT) munkája, mely tanácsnak tagja egyik vezető társunk is.
A megjelent tagoknak, érintetteknek lehetősége volt kérdéseket feltenni a megjelent szakemberek felé, így a rendezvény egy interaktív beszélgetésé alakult át.
A délután folyamán lehetőség volt meglátogatni a FAGYÖNGY Gyógypedagógiai központot, ahol a műhelybeszélgetés folytatódott.
Nagy élmény volt ilyen nagy számban összejönni, és érezni, hogy tagtársaink aktív tenni akarását életük alakításában.

Pusztaföldi Judit
elnök