• Láthatóvá tenni a láthatatlant
    „Láthatatlan családok – Látható felelősség” nemzetközi konferencia, 2025. november 6. Vannak családok, akik számára a hozzátartozóikról való gondoskodás nem választás, hanem életforma. A súlyosan, halmozottan fogyatékos személyeket nevelő és gondozó családok mindennapjai sokszor csendben zajlanak – a háttérben, elismerés nélkül, mégis rendíthetetlen kitartással. A HSOÉSZ számára ezek a mindennapok adják az érdekképviseleti munka valódi alapját. A tavaly november elején az ÉTA Országos Szövetséggel közösen megrendezett nemzetközi konferenciára visszagondolva ma már

    Read More
  • Ombudsmanhoz fordultunk a pelenka-támogatás ügyében
    A HSOÉSZ és az ÉTA Országos Szövetség 2024 február 19.-én kelt levelében azonnali vizsgálatot kért Dr. Kozma Ákos Alapvető Jogok Biztosától a gyógyászati segédeszköz (pelenka) ellátásában kialakult kritikus helyzet miatt. A levélben foglalt legfontosabb tények: A megkeresésünkre érkezett hivatalos választ itt olvashatjátok:
  • Tisztújító közgyűlés Nyíregyházán
    Október 8-án tisztújító közgyűlést tartott a szövetség Nyíregyházán, az ÉFOÉSZ Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Egyesületének székhelyén. A résztvevők 2025.10.16-tól 2030.10.15-ig újraválasztották, megválasztották az új vezetőséget. Elnökségi tagok: Felügyelőbizottság tagjai: A közgyűlés zárásaként a „Hogyan tovább?” kérdéskör mentén indult el közös gondolkodás a tagszervezetek és az országos vezetés között. A cél: még erősebb együttműködés, egy nyitottabb, hatékonyabb és a tagság igényeire még érzékenyebben reagáló szervezet kialakítása és a szervezet fejlesztése a jövőbeni igények

    Read More
  • Közös állásfoglalás az új protézisműtéti protokoll kapcsán
    2025. április 1-jétől új orvosi protokoll lépett életbe, amely szerint csípő- és térdprotézis műtétbencsak azok a betegek részesülhetnek, akiknek testtömege, szociális helyzete és együttműködésikészsége megfelel bizonyos feltételeknek. A rendelkezés szerint nem kerülhet fel a várólistára az abeteg sem, akit az orvos várhatóan „nem rehabilitálhatónak” ítél.Ez a szabályozás súlyosan érintheti a fogyatékossággal élő, nem beszélő, stroke-on átesett vagy idősembereket is, akik gyakran nem tudnak a hagyományos módon kommunikálni, de ettől mégszükségük

    Read More
  • Szülőfórumot tartottunk Nyíregyházán
    2025. március 13-án különleges eseményt tartottunk. Elsősorban tagszervezeteinket hívtuk meg, de a rendezvény nyitott volt más érdeklődő szakemberek és szülők számára is. Fontos volt számunkra, hogy minden tagszervezet képviselhesse magát, nemcsak a Nyíregyháza környékén élők. A fórum célja az volt, hogy a hagyományokhoz híven személyesen találkozhassunk, közösen áttekintsük az elmúlt év munkáját, és megvitassuk a jövő fontos terveit. Emellett lehetőséget teremt arra is, hogy a sorstársak és barátok újra együtt

    Read More
  • Új irányokat keresünk a kommunikációban! 
    Egy rendkívül értékes kommunikációs képzésen vettünk részt, ahol számos izgalmas témával foglalkoztunk. Kellemes, családias hangulatban beszélgettünk a jövőnket érintő kommunikációs kérdésekről, újítási ötleteinkről, melyek céljainkat még jobban szolgálják. Ismerkedtünk a fényképezés aranyszabályaival, betekintést nyertünk a mesterséges intelligencia alkalmazásának előnyeibe és a rendezvényfotózás rejtelmeiről is tanultunk. Célunk, hogy folyamatosan fejlesszük kommunikációnkat, elérhetőbbé váljunk közösségünk számára, valamint minőségi vizuális tartalmakkal jelentkezzünk. Miért fontos a változás? A bennünket körülvevő „digitális zajban” kulcsfontosságú szervezetünk

    Read More
  • Helyzetkép és igényfelmérés az Egy a Világunk Alapítvány tagsági körében az
    Alapítvány szolgáltatásfejlesztésének megalapozásához
    Tagszervezetünk, a győrújbaráti Egy a Világunk Alapítvány a Szövetségünkhöz fordult éstámogatást kért a hosszútávú startégiájuk kidolgozásában, és mentorálást a szolgáltatásukfejlesztéséhez.Örömmel vettük a felkérést, hiszen a szülőcsoportok mentorálását feladatunknak tartjuk,továbbá érdekvédelmi, támogatói munkánkhoz is nagyon fontos, hogy célcsoportunkhelyzetéről, igényeiről minél mélyebb ismereteink legyenek.Ez esetben a fiatal, jellemzően általános iskolás korú, súlyosan halmozottan fogyatékosgyermeket nevelő családok mindennapjaiba kaptunk betekintést.A stratégia megalapozásához fontosnak tartottuk, hogy első lépésként készüljön egy részletesigényfelmérés, melynek segítségével az

    Read More
  • Újabb Prezi Videók készültek a súlyosan halmozottan fogyatékos gyermeküket gondozó szülők részére
    A Halmozottan Sérültek Országos Érdekvédelmi Szövetsége a mozgáskorlátozott állapotról, a mozgás fontosságáról, a támogató eszközökről és a társuló problémákról készített újabb segítő videókat. A mozgáskorlátozott állapotról Ebben a videóban a mozgáskorlátozott állapot kialakulásának lehetséges okairól, a halmozott sérülésről és különösen a központi idegrendszeri sérülésének következtében kialakult mozgáskorlátozott állapotról van szó. Szeretettel ajánljuk a szülőknek és a szakembereknek egyaránt. A társuló problémákról Ebben a videóban a táruló problémákról, társuló fogyatékosságokról van szó.

    Read More
  • SOK KICSI SOKRA MEGY, TÁMOGASS MINKET A RE-PONTOKON!
    SOK KICSI SOKRA MEGY, TÁMOGASS MINKET A RE-PONTOKON! 2024 júliusától életbe lépett a MOHU új italcsomagolás visszaváltási rendszere, így az üzletekben található Re-pont automatáknál van lehetőség a csomagolások visszaváltására. MOST már a HSOÉSZ bankszámlaszámára is kérhetitek a csomagolások után járó összeg átutalását. Nagyon egyszerű: 0. Mentsd le a telefonodra vagy nyomtasd ki az alábbi QR kódot 1. A RE-PONTON helyezd be az üvegeket a gépbe 2. Válaszd ki a visszatérítés

    Read More
  • Kariatidák találkozója a 21. században
    Fiatal, agilis szakemberek szenvedélyes előadásait hallhatták a résztvevők „A súlyosan fogyatékos személyek gondozásának támogatása videó prezentáció készítésével” című projektzáró szakmai napján. A rendezvény a Halmozottan Sérültek Országos Érdekvédelmi Szövetség szervezésében valósult meg, 2024. július 10-én. Minden rendezvény magában hordozza a „másnaposság” veszélyét. Hogyan fognak emlékezni rá, kik viszik magukkal a jó érzéseket, fontos gondolatokat, kapcsolódásokat? Kik ezek a nők, anyák, nagymamák, akik sem hősök, sem áldozatok nem szeretnének lenni? Átlagos,

    Read More
  • Szeretettel hívunk a Halmozottan Sérültek Országos Érdekvédelmi Szövetségének – projektzáró szakmai napjára
    A szakmai nap alkalmával bemutatjuk „A súlyosan fogyatékos személyek gondozásának támogatása videó prezentáció készítésével” című projektünket, mely a Slachta Margit Nemzeti Szociálpolitikai Intézet lebonyolításában, a Belügyminisztérium által meghirdetett „Fogyatékos személyek helyi, regionális és országos szervezeteinek szakmai programjainak támogatása” – FOF2023című pályázati programban keretein belül valósult meg.
  • Beszámoló a Művészet és terápia c. konferenciáról
    2014. május 29-én került sor a Művészet és terápia konferenciára a Fogjunk Össze az Egészségügyért Alapítvány szervezésében.  Az egész napos rendezvényen számos különleges előadás, a művészetek szerepéről szóló személyes beszélgetés várta az érdeklődőket. Segítő szakemberek, orvosok, pszichológusok beszéltek a művészet szerepéről a gyógyulásban, művészek avattak be az alkotás folyamatának terápiás hatásába, valamint bemutatkozott több művészetterápiás szervezet. A bevezető, ráhangoló blokk a kiégés folyamatát egyfajta társadalmi lázadásként artikulálta, melynek során a

    Read More
  • Az ÉTA Országos Szövetség tagszervezetei bemutatták az EFOP 2.2.25. pályázati programban pályázott nyertes projektjeiket – 2024. április 08.
    Az EFOP 2.2.25. számú pályázati program a közösségi alapú szolgáltatásra való áttérés fejlesztését és a támogatott lakhatás kialakítása szociális alapszolgáltatások fejlesztését támogatta. A szakmai napon bemutatásra kerültek azok a projektek, melyeket a tagszervezetek alakítottak ki a pályázati program támogatásával, valamint a résztvevők tájékoztatást kaptak a folyamat során tapasztalt eredményekről, nehézségekről. Számos különleges előadás, élménybeszámoló, a létrehozott szolgáltatások jövőjéről szóló kerekasztal beszélgetés várta az érdeklődőket. A családias hangulatban zajló konferenciát Lilith

    Read More
  • Református EGYMI Csodaösvény Fejlesztőháza – szakmai nap
    2024. március 21. A Református EGYMI Csodaösvény fejlesztőháza meghívásának eleget téve Tiszafüreden jártunk a Down világnap alkalmából szervezett szakmai konzultáción. A rendezvényen Szulyák Eleonóra bemutatta a HSOÉSZ munkáját, és beszélt a fogyatékos gyermekek iskola utáni élet sorsfordulóiról, a szociális ellátásban rendelkezésre álló lehetőségeről. Urbanovszky Zsuzsanna pedig bemutatta a szövetség és partnerei által létrehozott információs honlapot, mely segítheti a szülőket és szakembereket a tájékozódásban, az új életszakaszhoz szükséges információk elérésében. Gőz

    Read More
  • Felhívás személyes tanácsadás lehetőségére a súlyosan halmozottan sérült felnőtt korú családtagot gondozó szülők részére
    A Slachta Margit Nemzeti Szociálpolitikai Intézet támogatásával megvalósuló „Fogyatékos személyek helyi, regionális és országos szervezeteinek szakmai programjainak támogatása 2023” című projekt keretében személyes tanácsadást ajánlunk fel a jelentkező családok számára.  Részletek a mellékelt levélben olvashatóak.
  • A Csillagházban jártunk
    A közelmúltban látogatást tettünk a Budapest III. Kerületi Csillagház Gyógypedagógiai Általános Iskolában a tanári kar meghívásának eleget téve. „Az általános iskola tanulóit a mozgáskorlátozottság különböző súlyosságú megjelenési formái mellett a társuló enyhe vagy középsúlyos értelmi fogyatékosság, a beszédfogyatékosság, a látás, hallás- és magatartászavar jellemzi.” https://www.csillaghaz.com/ A találkozás fő témája a tanulók iskola utáni lehetőségei, az igénybevehető szociális szolgáltatások köre, tehát a felnőtté válás nehézségei a fogyatékos gyermekek életében. A HSOÉSZ

    Read More
  • Szakmai nap és közgyűlés Nyíregyházán – 2024.03.12.
    Megtartottuk az év első szakmai napját Nyíregyházán. A nap fő vezérfonalát a múlt év fontosabb szakmai tevékenységeinek ismertetése és az ez évi tervek adták, melyet Szulyák Eleonóra a HSOÉSZ szakmai munkatársa összegzett. Az egyes fontosabb területeket meghívott előadóink mutattak be, így Papp Ágnes az ÉTA Országos Szövetség elnöke az együttműködésben végzett érdekvédelmi tevékenységeket ismertette. Jelen időszak aktualitásának, a „pelenka ügy” megvitatására is sor került, melynek során az érintettek személyesen is

    Read More
  • A Halmozottan Sérültek Országos Érdekvédelmi Szövetsége és az ÉTA Országos Szövetség 2024. február 21-én levélben kéri az Alapvető Jogok Biztosának Hivatalát és az AJBH Fogyatékosságügyi Tanácsadó Testületét a sokakat érintő pelenka-ügy kivizsgálására és közös megoldás keresésére.
    Szervezeteinkhez az utóbbi hetekben számos jelzés érkezett a súlyosan halmozottan fogyatékos családtagjukat gondozó szülőktől, miszerint a mindennapokban egyre nagyobb nehézséget és egyre nagyobb anyagi terhet jelent a családoknak a TB támogatások elvonása különböző gyógyászati segédeszközökről, higiéniás termékekről. A jelzések több témát is érintenek, de a legnagyobb problémát egyértelműen a felnőtt méretű pelenkák-ügye, azaz azok elérhetősége és minősége jelenti. A tapasztalatok alapján egyre több jó minőségű pelenka kerül ki a közgyógyellátás

    Read More
  • Információ gyógyszerekről
    Több szülő fordult szervezetünkhöz, hogy gyermekeik által rendszeresen szedett egyes gyógyszerek nem kaphatóak, illetve a támogatás mértéke megváltozott. Ezek a hírek aggodalmat okoznak az érintettek körében. Ennek utána járva az alábbi információt kaptuk: Convulex – átmeneti hiány jelentkezett egyes patikákban – alapanyag beszerzési gondok miatt- , de ismét kapható, Convulex 300 mg lágy kapszula 60 és 100-as csomagolásban (kiszerelésben), valamint a Convulex 500 mg lágy kapszula 100-as csomagolásban továbbra is

    Read More
  • Útjára indítottuk információs portálunkat a súlyosan, halmozottan fogyatékos személyekről
    Hosszas előkészítő munka után elindítottuk információs portálunkat, amelynek célja, hogy egy helyen megtalálhatóak legyenek a súlyosan, halmozottan fogyatékos személyeket / családtagjaikat / ellátó szakembereket érintő legfontosabb tudásanyagok, információk, események. Honlapunkat egy olyan közösségi térnek is szánjuk, amely közösség tagjai, olvasói összefognak, együtt dolgoznak a súlyosan, halmozottan fogyatékos emberek és családjaik érdekében. A HSOÉSZ 2020-ban felmérést készített az érintett családok helyzetéről és igényeiről. Az ebből készült egyik legfontosabb megállapítása az volt,

    Read More
  • Győrzámoly – 2023.07.26
    Az Egy a világunk Alapítvány meghívására Győrzámolyban tartottuk soron következő tematikus napunkat, amelyet korábbi együttműködési megállapodásunknak megfelelően az ÉTA Országos Szövetséggel közösen szerveztünk. A rendezvény programját az alapítványhoz kapcsolódó súlyosan halmozottan fogyatékos gyermeket nevelő családok által előzetese feltett kérdések alapján terveztük meg, így a fókusz két nagyon fontos témára irányult. Az egyik a segédeszköz ellátásra, a másik pedig a sokakat érintő -a súlyosan halmozottan fogyatékos családtag felnőtté válás körüli nehézségek,

    Read More
  • Szegeden jártunk gyógypedagógus hallgatóknál
    A korábbi évek hagyományait folytatva április végén Tiszai Luca meghívására Réti Ferencné, mint komplex szükségletfelmérő szakember, illetve a HSOÉSZ munkatársaként Urbanovszky Zsuzsanna látogatott el a Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógus Kar Gyógypedagógus-képző Intézet 3. éves tanulóinak „Súlyosan-halmozottan fogyatékos személyek gyógypedagógiája és a fejlesztő nevelés-oktatás módszertana” című órájára. A tanóra célja, hogy a diákok JÁTSZVA tanuljanak a súlyosan-halmozottan fogyatékos személyekről és szükségleteikről, szolgáltatásszervezésről, szociálpolitikáról, ellátórendszer sajátosságairól, az intézményi férőhelykiváltásról és annak dilemmáiról.

    Read More
  • Információs honlapunk bemutatása a MAGYE Konferencián – Mór 2023. június 30.
    Meghívást kaptunk a Magyar Gyógypedagógusok Egyesületének Országos Szakmai Konferenciájára, ahol lehetőségünk volt bemutatni készülő információs honlapunkat a súlyosan és halmozottan fogyatékosokat segítők szakosztálya számára. Szervezetünk munkáját Szulyák Eleonóra, a HSOÉSZ szakmai munkatársa mutatta be, a honlap létrehozásának célját, tartalmát Urbanovszky Zsuzsanna, a projekt koordinátora prezentálta. Az információs honlapunk létrehozásának célja egyrészt a súlyosan, halmozottan fogyatékos (SHF) embereket ápoló, gondozó családok nagyfokú információ-hiányának csökkentése. Másrészt egy olyan közösségi térnek is szánjuk

    Read More
  • „Kisokos” összegző tanulmány
    A Halmozottan Sérültek Országos Érdekvédelmi Szövetsége a Nemzeti Együttműködési Alap támogatásával, a NEAO-KP-1-2022/8-000288 pályázat keretében „Kisokos” összegző tanulmányt készített a fogyatékossággal élő gyermekek felnőtté válásához kapcsolódó legfontosabb információkról, az életútba ágyazva. A Szövetséghez érkező hozzátartozói kérdésekből, és a tagszervezeteink részéről érkező jelzésekből egyértelműen látszik, hogy a fogyatékos gyermekeket gondozó családok számára kiemelten nehéz időszakot jelent a gyermekük felnőtté válásának időszaka. Ebben az időszakban kiemelt jelentőséggel bír az időben érkező korrekt

    Read More
  • Szülőfórum Nyírbátorban – 2023. 03. 23.
    A Halmozottan Sérültek Országos Érdekvédelmi Szövetsége szülőfórumot szervezett, melynekházigazdája, az Egyenlő Esélyért Egyesület Fagyöngy Gyógypedagógiai Szolgáltató Központ voltNyírbátorban. A rendezvényen részt vettek tagszervezeteink képviselői, munkatársai és a fogyatékoscsaládtagokat gondozó szülők. Jelenlétével megtisztelt minket a Nyírbátor aljegyzője, Nedelka Zoltánis, aki szakemberként is érdeklődést mutatott a fórum témái iránt.A rendezvényt a szolgáltató központ fenntartójának, az Egyenlő Esélyért Egyesületének elnöke, SumFerenc köszöntötte. A HSOÉSZ elmúlt éves munkájáról, jövőbeli terveiről Szulyák Eleonóra, aszervezet szakmai

    Read More
  • Hogyan tovább?
    A Halmozottan Sérültek Országos Érdekvédelmi Szövetsége (HSOÉSZ) kérdőíves felmérést végzett olyan családok körében, ahol a fogyatékossággal élő gyermek iskoláskorú, és jelenleg valamely oktatási-nevelési intézmény tanulója. A felmérés arra irányult, hogy felmérjük a szülők ismereteit a gyermekük jövőbeli lehetőségeiről, valamint, hogy összegyűjtsük azokat a témákat és kérdéseket, amelyek a szülőket leginkább foglalkoztatják az iskolai időszak befejezését követő időszakkal kapcsolatban. A felmérés célja volt, hogy az összegzés eredményeit felhasználva célzottan, az igényeknek megfelelően tudjuk támogatni információval a szülőket,

    Read More
  • 2022.11.29. őszi tematikus nap
    Ismét szakmai tematikus napot tartottunk az ÉTA Országos Szövetséggel közösen.A már hagyományossá vált tematikus napok alkalmával olyan témaköröket dolgozunk fel, melyekhasznos információkat adhatnak a súlyos halmozottan fogyatékos embereket gondozó családjukrészére az életük megszervezéséhez. A rendezvényre vártuk az érintett szülőket, tagszervezetekmunkatársait, vezetőit, érdeklődő szakembereket.Tematikus napunk első felében megismerhettük a Kaptár Napközi csapatát, Csontos Gyöngyi ésTeofilaktu Alexandra beszélt a nappali ellátás alig 1 éves békásmegyeri működéséről. A nappaliellátás a súlyosan halmozottan fogyatékos

    Read More
  • ÉTA születésnap
    Szeptember 23-án tartotta az ÉTA a 25. éves születésnapi szakmai konferenciáját, amelyen szövetségünk elnöke is felkérést kapott arra, hogy beszéljen a HSOÉSZ munkájáról. Pusztaföldi Judit előadásában kitért az eddig elvégzett munkára, az ÉTA-val kötött stratégiai együttműködés fontosságára és a jelenlegi és jövőbeni fejlesztésekre.  Köszönjük az ÉTÁ-nak ezt a rendkívül tartalmas szakmai konferenciát és azt, hogy ebben az embert próbáló időszakban is lehetőséget teremtett az együttlétre és a közös gondolkodásra, amelyből

    Read More
  • Felhívás
    Tájékoztatunk benneteket, hogy hétfőn (szeptember 26.-án) a CÉHálózat és az ÉTA Szövetség képviselőivel személyesen egyeztettünk Fülöp Attila államtitkár úrral, a családokat érintő rezsi kiadások témakörében. Kérése az volt felénk, hogy készítsünk kimutatást arra vonatkozóan, hogy a fogyatékos embereket gondozó családoknál hogyan emelkedtek a költségek – mert ezek ismeretében tud tovább foglalkozni az ügyünkkel. Elkészítettünk egy kitöltendő táblázatot, amelyet megosztottunk tagszervezeteink vezetőivel kérve, hogy segítsenek benneteket az adatlap kitöltésében és célba juttatásában. Az adatok

    Read More
  • Meghívó az ÉTA 25 éves születésnapi konferenciájára
  • Társadalmi egyeztetés
    Szövetségünk is véleményezte a társadalmi egyeztetésre bocsátott „EFOP-2.2.25-22 Közösségi alapú szolgáltatásokra való áttérés fejlesztése- támogatott lakhatás kialakítása, szociális alapszolgáltatás fejlesztése” című pályázati kiírást, amelyet az alábbi oldalon lehet olvasni https://www.palyazat.gov.hu/node/75491
  • Válaszlevél a Minisztériumból (a levélért kérjük kattintson a ide)
  • Újabb figyelemfelhívó közös levelet küldtünk! (a levélért kérjük kattintson a ide)
  • Levél a belügyminiszternek (a levélért kérjük kattintson a ide)
  • Helyzetkép és igényfelmérés a Halmozottan Sérültek Országos Érdekvédelmi Szövetsége tagszervezeteihez kapcsolódó családok körében
    A Halmozottan Sérültek Országos Érdekvédelmi Szövetsége a NEA-TF-20-O-V-0607 azonosító számú projekt keretében személyes interjúkat készített a halmozottan sérült embereket otthonukban gondozó családok körében nehézségeikről, igényeikről. Az interjúk feldolgozásával egy helyzetkép készült, melyen keresztül megismerhetjük a szervezeteinkhez kapcsolódó családokat és az ő legfontosabb igényeiket. A helyzetképben megfogalmazott prioritásokat alapul véve célzottan végezzük szakmai támogató tevékenységünket a halmozottan sérült emberek és családjuk érdekében. Továbbá bízunk benne, hogy az összegző anyagot tagszervezeteink és

    Read More
  • Családi táborok 2021
    Szervezetünk a Nemzeti Együttműködési Alap (NEAO KP-1-2021) támogatásával lehetőséget kapott arra, hogy olyan családoknak szervezzen tábort – kiszakítva minden napi rutinjaikból -, akik fogyatékos gyermeket, családtagot gondoznak, nevelnek. Célunk volt, hogy segítsük a testileg és lelkileg rendkívül leterhelt szülők rekreációját, lehetőség legyen egymáshoz kapcsolódni, barátságokat kialakítani. Három helyszínre vártunk jelentkezőket – Gönc, Tokaj, Balatonmáriafürdő – , ahol a csoportok számára befogadó, a speciális igényű szállóvendégeknek is alkalmas környezetet tudott biztosítani

    Read More
  • Az EASPD (a Fogyatékossággal Élők Nemzetközi Érdekvédelmi Szerve) magyarországi fórumán a Halmozottan Sérültek Országos Érdekvédelmi Szövetsége (HSOÉSZ) is lehetőséget kapott a bemutatkozásra. A program magyar házigazdái az ÉTA Szövetség és a CÉHálózat Egyesület volt.
    Az előadásunkban bemutattuk szervezetünk tevékenységét, feladatait, és egy friss, a tagság körében végzett helyzetfelmérés alapján a főbb nehézségeket a súlyosan halmozottan fogyatékosok (továbbiakban SHF) és családjuk mindennapjaiban, mint például a: beszűkült személyes kapcsolatrendszer szolgáltatásokhoz való hozzáférés nehézségei (nappali ellátás, rehabilitációs szolgáltatás, segédeszközök stb.) tudás és információ hiány („Hogyan tovább?” – a különböző életszakaszok krízisei, támogatási, ellátási formák) a család mentális kimerültsége (veszteség, gyász, kiégés, depresszió, testvérek terhe stb.) A szülők

    Read More
  • Tematikus napok
    Az ÉTA és a HSOÉSZ együttműködés keretében tematikus napokat tervezett, mely részben csak online felületen valósulhatott meg.  Az anyagok itt olvashatóak.
  • Levél a Belügyminiszter Úrnak
  • Tematikus szakmai nap Egerben, súlyosan, halmozottan sérült embertársainkért.
    A HSOÉSZ és ÉTA Országos Szövetség között 2019-ben létrejött Együttműködési Megállapodás keretében került megrendezésre ez a program.A cél az volt, hogy olyan témákat és szakembereket keressünk meg, akik azért dolgoznak, hogy ennek a populációnak, valamint az ő családtagjainak segítséget nyújtsanak a mindennapokban. Előzetes tájékozódásunknak köszönhetően kiderült, mely területeken merülnek fel kérdések leginkább. Így alakult ki a nap programja az alábbiak szerint. MEGNYITÓ: Pusztaföldi Judit    elnök    HSOÉSZ Papp Ágnes    elnök    

    Read More
  • Az Árgyélusfa Projekt – zárórendezvény
    A Halmozottan Sérültek Országos Érdekvédelmi Szövetsége gyógypedagógus szakemberekkel karöltve életre keltette az Árgyélusfa Fejlesztőjátékot a Nemzeti Fogyatékosságügyi- és Szociálpolitikai Központ (NFSZK) által meghirdetett „Fogyatékos személyek helyi, regionális és országos szervezeteinek szakmai programjainak támogatása 2019” című pályázati program keretében. A projekt az integrációban dolgozó pedagógusokat, gyógypedagógusokat, valamint a fogyatékos gyermeket nevelő szülőket, illetve az ő gyermekeiket, tanítványaikat célozza meg.Fontosnak tartottuk, hogy a játékot ép fejlődésű és fogyatékossággal élő gyerekekkel is lehessen játszani, így

    Read More
  • Társadalmi egyeztetés
    2020 március 19-én elindult az „Intézményi ellátásról a közösségi alapú szolgáltatásokra való áttérés fejlesztése – intézményi férőhely kiváltás 2023-ig” című (EFOP-2.2.5-17 kódszámú) felhívás módosítás tervezetének társadalmi egyeztetése. A Halmozottan Sérültek Országos Érdekvédelmi Szövetsége az alábbi véleményt fogalmazta meg:Az „Intézményi ellátásról a közösségi alapú szolgáltatásokra való áttérés fejlesztése – intézményi férőhely kiváltás 2023-ig” című (EFOP-2.2.5-17 kódszámú) felhívás módosítás tervezetének véleményezése A Halmozottan Sérültek Országos Érdekvédelmi Szövetsége aggodalmát fejezi ki az miatt, hogy a

    Read More
  • Árgyélusfa projekt weboldala
    Elindult az Árgyélusfa projekt honlapja, mely ide kattintva tekinthető meg.
  • „Árgyélusfa” projekt
    A Halmozottan Sérültek Országos Érdekvédelmi Szövetsége 2019. november 29.-én tartotta „Árgyélusfa” projektjének nyitó rendezvényét. A projekt a Nemzeti Fogyatékosságügyi – és Szociálpolitikai Központ Közhasznú Nonprofit Kft. (NFSZK) által támogatott, „Fogyatékos személyek helyi, regionális és országos szervezeteinek szakmai programjainak támogatása” – FOF2019 című pályázati program keretében valósul meg. A projekt célja egy fejlesztő eszköz és az ahhoz tartozó módszertani anyag kidolgozása szülők, pedagógusok, gyógypedagógusok részére. A játékot és a hozzátartozó módszertani

    Read More
  • „17 évig az iskolában”
    A Miskolci Tankerületi Központ szakmai konferenciát tartott „17 évig az iskolában” címmel az Avasi Gimnáziumban a súlyosan, halmozottan fogyatékos gyerekekkel és felnőttekkel foglalkozó szakemberek, a társterületek szakemberei és az érdekvédelmi szervezetek képviselői számára. A konferencia a köznevelés esélyteremtő szerepének erősítése a Miskolci Tankerületi Központnál című EFOP-3.1.6-16-2017-00030 projekt keretében valósult meg. A délelőtti előadások a jogszabályi környezet, az irányelvek és az ellátás-orientált állapot-megismerés súlyos funkcionális akadályozottság esetén témakört „járták” körbe a

    Read More
  • Konferencia
    Egy igen érdekes konferencián vehettünk részt a Pesti Magyar Színházban az „Akadálymentesítés az előadó-művészet területein II. címmel” 2019. október 14-én. Alább olvasható a rendezvényen az egyik előadóval készített interjú: Az interjú megnyitása ezen a linken A színház a 2015/2016-os évadtól teszi akadálymentessé a színházi programjait a látássérült közönség számára audionarráció segítségével, és a hallássérült színházlátogatók számára pedig jelnyelvi tolmácsolással kísért előadásokkal. Kerekesszéket használó látogatók számára is akadálymentes az épület. A

    Read More
  • BARCS – szülőklub
    A Halmozottan Sérültek Országos Érdekvédelmi Szövetségének elnöke felkérést kapott a barcsi Szivárvány Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézménytől, hogy az iskolában működő szülőklub aktuális összejövetelén tájékoztatást tartson, beszélgessen a szülőkkel azokról a kérdésekről, amelyek legjobban izgatják őket a gyermekeik jövőjét illetően. Az iskolai környezet biztonságot, kiszámíthatóságot, rendszeres elfoglaltságot ad a fogyatékos diákok számára a tanulás és fejlesztés mellett, de ahogy nő a gyerekek életkora, annál nagyobb az aggódás a szülőkben. Mi lesz

    Read More
  • Érdekvédelmi Fórum
    A Halmozottan Sérültek Országos Érdekvédelmi Szövetsége meghívást kapott az Fogyatékos személyek Esélyegyenlőségéért Közhasznú Nonprofit Kft „TÁRS – Szociális intézményi férőhely kiváltási szakmai koordinációs műhely kialakítása” című projektje keretein belül szervezett Érdekvédelmi Fórumra.Mint megtudtuk, a fórumok rendszeresek, kb. 2 havonta kerülnek megszervezésre, célja a civil szervezetek tájékoztatása a TÁRS projekt előrehaladásáról, feladatairól, melyek mentén a kiváltásról is képet lehet kapni.A március 9.-én megtartott fórumon lehetőség volt közvetlenül tájékozódni az egyik kiváltásban

    Read More
  • Nyírbátor – 2018. március 12.
    A Halmozottan Sérültek Országos Érdekvédelmi Szövetsége 2018. március 12.-én konferenciát szervezett együttműködve a FAGYÖNGY Gyógypedagógiai központtal, melyre meghívta tagszervezeteit, és a helyi érdeklődőket.A rendezvény főbb témái a szociális ellátó rendszert érintő aktuális változások, a fogyatékos ügyhöz kapcsolódó legfontosabb információk voltak, úgy, mint a kiváltási folyamat, az Országos Fogyatékosügyi Tanács (OFT) munkája, mely tanácsnak tagja egyik vezető társunk is.A megjelent tagoknak, érintetteknek lehetősége volt kérdéseket feltenni a megjelent szakemberek felé, így

    Read More
  • Évzáró Közgyűlés 2016.03.18.
  • Szlovák kapcsolat
    Az előzetes kapcsolatfelvételt követően, igazgató úr meghívására 2015. január 7-én látogatást tettünk Nyitra megye OAZIS – Szociális Szolgáltatások Intézményében (OAZIS – Zariadenie sociálnych služieb). Az intézmény 3 típusú szolgáltatást nyújt: az idősek otthona – 95 kliens, a szociális otthon – 125 kliens, míg a támogatott lakóotthon – 6 kliens ellátását biztosítja. A kliensek ellátásáról 150 fő dolgozói létszám gondoskodik. Számunkra újdonság volt, hogy az otthont civil szervezet működteti, meglátásunk szerint

    Read More
  • Tisztújító közgyűlés – 2015. szeptember 18.
  • Egészségnap Nyíregyházán
    A Halmozottan Sérültek Országos Érdekvédelmi Szövetsége Nyíregyházán tartott Egészségnap rendezvényén szinte valamennyi tagszervezet képviseltette magát. Az eladásokon részt vettek szervezeti vezetők és tagok, szülők, akik családjaikban halmozottan sérült gyermeket vagy felnőttet gondoznak, valamint családban nevelkedő sérült fiatalok, és intézményekben dolgozók. Az előadások érdekesek, figyelemfelkeltők voltak, a közönség érdeklődéssel hallgatta. Számos kérdést intéztek az előadókhoz, akik valamennyit a helyszínen megválaszoltak. A rendezvényt támogatta a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Ápoló Gondozó Otthon Kisléta, a

    Read More
  • Közgyűlés
    A Halmozottan Sérültek Országos Érdekvédelmi Szövetsége közgyűlését március végén tartotta, ahol többek között elfogadásra került a szervezet módosított Alapító Okirata. A tagság sajnálattal fogadta, hogy az ÉFOÉSZ Fejér Megyei Szervezete kilép a szövetségből, örömmel fogadta a csatlakozó új tagot, a „Nem sajnálni, tenni akarunk” Alapítványt.
  • LEGO játékok adományozása
    A Nyírbátorban működő Fagyöngy Gyógypedagógiai Intézmény 3 doboz LEGO játékot kapott, a HSOESZ támogató segítségével 2015. március hónapban. A fényképek az adomány átadásán készültek, amikor a gyermekek élvezettel bontogatták a nagy csomagokat, melyekből kedvükre választhattak. A játékok segítséget nyújtanak a fejlesztő foglalkozásokban. A támogatást köszönjük.
  • Kapcsolatfelvétel a szlovákiai Nagyszombat Megye szociális ellátó rendszerének képviselőivel.
    Komárom-Esztergom Megye Mentálhigiénés és Rehabilitációs Intézmény (Tatabánya, Síkvölgy) igazgatója meghívására 2014. május 6-án a HSOESZ elnöke részt vett intézménylátogatáson, a szlovákiai nagyszombat megye ellátórendszeréből érkezett vendégekkel. A delegáció tagjai között voltak intézményvezetők, intézményben dolgozó szakemberek, valamint a fenntartó képviselői. A szakmai nap kezdetén a vendégek bemutatkoztak,megismertük az általuk végzett szakmai munkát, az ellátórendszer felépítését. Azt követően került sor az egyesület bemutatkozására, a végzett tevékenység megismertetésére. Majd intézménylátogatás következett, megnéztük a

    Read More
  • Kapcsolatépítés a Fogyatékosok Országos Diák- és Szabadidősport Szövetségével
    A FODISZ elnökének Szabó László úrnak szivéjes meghívását elfogadva a HSOESZ elnöke részt vett a Fogyatékosok Országos Diák- és Szabadidősport Szövetsége Asztalitenisz Diákolimpia döntőjén. Az eseménynek a gödöllői Szent István Egyetem adott otthont. A jól szervezett, színvonalas döntőn régiónként 7-7 fő, összesen 56 fiatal vett részt, ahol két korcsoportban, nemenként avattak győztest. Szívből gratulálunk valamennyi résztvevőnek!
  • 2012. június 30
    2012. június 30.-án az ÉFOÉSZ Komárom-Esztergom Megyei Értelmi Sérültek és Segítőik Egyesülete hívta meg a HSOÉSZ tagszervezeteit a soron következő taggyűlésre. A szakmai programnak a KEM Szent Rita Fogyatékos Otthona adott helyet. A helyszín megválasztásával célunk volt a tagszervezeteknek, szülőknek megmutatni egy olyan szociális intézményt, ahol halmozottan sérült gyermekek és fiatal felnőttek kapnak ellátást. A Telephely Igazgató Asszony jóvoltából a nap folyamán betekintést nyerhettünk az intézmény életébe, ami egyaránt elismerést

    Read More
  • 2011. november 09
    2011. november 09.-én Nyírbátorban tartottuk soron következő ülésünket, tagszervezetünk, az Egyenlő Esélyért Egyesület szervezésében. A változó helyszínekkel célunk, hogy jobban megismerjük a tagszervezetek munkáját, szolgáltatásait. Nyilvánossá téve ezeket a rendezvényeket, a helyi ellátó rendszer számára is láthatóbbá válik a helyi, és az országos szervezet szerepvállalása is. A szakmai munka után a történelmi kisvárosban városnézésre is sor került, Dr. Gaál Mihály (gyermekgyógyász szakorvos, a Városi Közgyűlés tagja) történelmi idegenvezetésével, mely minden

    Read More
  • 2011. szeptember 17
    Tatabányán, 2011. szeptember 17.-én a HSOÉSZ szervezet fejlesztése folytatódott. Vendéglátónk az ÉFOÉSZ Komárom-Esztergom Megyei Értelmi Sérültek és Segítőik Egyesülete volt, helyszínül a Mentálhigiénés és Rehabilitációs Intézmény szolgált. A szakmai munkát követően intézménylátogatásra került sor, mely alkalommal megismertünk egy olyan intézményt, mely személyre szabott rehabilitációs szolgáltatást, ápolást, gondozást nyújt értelmi sérültek és pszichiátriai betegek számára nagyon jó környezeti feltételekkel, és lelkes szakember gárdával.
  • 2011. június 15-16
    Nyíregyházán, 2011. június 15-16-ig a HSOÉSZ tagszervezetei számára szervezetfejlesztést tartott. A szakmai programnak a halmozottan Sérültek és Szüleiknek Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Egyesülete adott helyet, és vállalta a házigazda szerepét.
  • Nyíregyháza-Gödöllő-Eger (2011. február, március, április)
    A Halmozottan Sérültek Heves Megyei Szövetségének „Halmozottan sérült emberek érdekképviseleti – civil szervezetei közötti együttműködés, hálózat kialakítása” című pályázati programjának keretein belül. három szakmai konferencia került megrendezésre „Az ernyőszervezet tartós együttműködésének előmozdítása, továbbfejlesztése, a hosszú távú kapcsolatrendszerek megalapozása” címmel. Az első konferencia helyszíne Nyíregyháza februárban, márciusban Gödöllőn, a záró program megrendezésére Egerben került sor áprilisban. Mindhárom helyen alkalmunk nyílt bemutatni az ernyőszervezetet a konferenciák résztvevőinek valamint a médiák képviselőinek.
  • 2010.október 13.
    A Halmozottan Sérültek Országos Érdekvédelmi Szövetsége (HSOÉSZ) 2010. októberében alakult 12 civil szervezet összefogásával azzal a céllal, hogy felkarolja a halmozottan sérült embereket és családjaikat, támogatva őket emberi és fogyatékosságukból eredő jogaik érvényesítésében, valamint képviselve érdekeiket a nemzetközi, az országos és a helyi szintű szakpolitikában.Az alakuló ülésnek Nyíregyházán a Bárczi Gusztáv Általános Iskola kollégiuma adott helyet, a rendezvény fő szervezője a Halmozottan Sérültek és Szüleiknek Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Egyesülete volt.