Új irányokat keresünk a kommunikációban! 

Egy rendkívül értékes kommunikációs képzésen vettünk részt, ahol számos izgalmas témával foglalkoztunk. Kellemes, családias hangulatban beszélgettünk a jövőnket érintő kommunikációs kérdésekről, újítási ötleteinkről, melyek céljainkat még jobban szolgálják. Ismerkedtünk a fényképezés aranyszabályaival, betekintést nyertünk a mesterséges intelligencia alkalmazásának előnyeibe és a rendezvényfotózás rejtelmeiről is tanultunk. Célunk, hogy folyamatosan fejlesszük kommunikációnkat, elérhetőbbé váljunk közösségünk számára, valamint minőségi vizuális tartalmakkal jelentkezzünk.

Miért fontos a változás? A bennünket körülvevő „digitális zajban” kulcsfontosságú szervezetünk megfelelő jelenléte, láthatósága! Szeretnénk, hogy azok, akiknek szüksége lehet a segítségünkre,
könnyen ránk találjanak, illetve erőnkhöz mérten a megfelelő módon tudjuk képviselni és megmutatni a súlyosan, halmozottan fogyatékos emberek és családtagjaik életét.

Mindezek érdekében terveink között szerepel honlapjaink megújítása és új platformokon való megjelenés. Hálával tartozunk Király Kitti rádiós műsorvezetőnek és Nagy Bernadett újságíróknak, akik megosztották velünk egyéni tapasztalataikat és gondolataikat! Külön köszönet az ÉTA Országos Szövetségnek a helyszín biztosításáért, valamint kollégáiknak, akik velünk tartottak. Igazán inspiráló napot töltöttünk együtt március 22-én, és már alig várjuk mindezek hasznosítását a mindennapi gyakorlatban! Hamarosan jelentkezünk az újdonságokkal!